Ablakból nézel a világra.
Nézed, ahogy elhaladnak
az emberek, és az évek,
lesznek, kik olykor integetnek,
üvegedre csókot lehelnek,
mosolyukkal megnevettetnek, s
kezüket átnyújtják a kereten,
hogy hozzád érhessenek,
vagy válladon pihentessék
tenyerüket, hogy érezd,
az ő ablakukon Te is
bármikor átkelhetsz.
S lesznek kik váratlanul betörnek,
szilánkokra törnék üveged, vagy
kik cél nélkül dobnak neki egy követ,
s, hogy szándékos volt, csak Te hiszed.
S lesz, mikor nem is ablak van előtted,
hanem saját arcképed a sötétben,
mi akkor sem tűnik el egészen,
ha a felszínt sűrű pára lepi el.
Te tartod ezt a keretet,
keretet a szívedhez, s
vigyáznod Neked kell,
hogy az üveg szét ne repedjen,
mert réseken keresztül
sosem fogod látni az egészet.
Óvd, hogy maradjon áttetsző s fényes,
mert a világ odakint csak tiszta ablakon
keresztül tartogat reményt, s életet.
4 hozzászólás
Kedves Hayal!
Továbbelmélkedve a soraidon azt kell, hogy mondjam, teljes mértékben így van.
"mert a világ odakint csak tiszta ablakon
keresztül tartogat reményt, s életet."
Szeretettel: Szabolcs
Jó gondolatiságú vers, tetszett.
aLéb
Kedves Júlia!
Valóban el lehet elmélkedni azon, hogy ablakon keresztül nézünk ki a világba. Ki tudna annyi gondolatot tűzni hozzá, amennyivel versedben megjelentetted. Jó gondolatokat takar az egész vers, nekem különösen tetszik a következő rész:
"Te tartod ezt a keretet,
keretet a szívedhez, s
vigyáznod Neked kell,
hogy az üveg szét ne repedjen,
mert réseken keresztül
sosem fogod látni az egészet." – de a folytatása is Remek, s az utolsó gondolata is.
Szeretettel olvastam: Kata
"Óvd, hogy maradjon áttetsző s fényes,"…talán így megmarad az általad leírt világ…gratulálok:B:)