Mi összeköt minket, a szellemről szólok,
mert ábrákban élve a lélek halott,
az idő se feszülhet közénk, hisz jó volt,
évmilliókon át vetni magot…
A tudás magvai egyszer kikelnek,
és fa lesz a Kertben, gyümölcse halál,
és újra lesz Első, kinek örök élet,
sem kell, ha cserébe tudást talál.
Ilyenek vagyunk, hisz bennünk él Ádám,
s a Tudás fáját keressük csak is,
és állunk, csak állunk mindegyre a vártán,
zendülő lélekkel azóta is…
4 hozzászólás
És persze Éva is itt lehet a jobbunkon. Nekem legalábbis igen. Nem vagyok Ádám, de a tudást nagyon fontos emberi szükségletnek tartom. Örülök, hogy véleményünk egyezik!
Gratulálok versedhez!
Alberth
köszönöm, kedves Albert
Kedves András!
Bizony a tudás magvai egyszer kikelnek. De mennél többet vetünk, annál többet tudunk aratni is, ha van megfelelő talaj. És mi vagyunk a termőföld. S ahogy Albrerth is fogalmazott, az egyik legfontosabb emberi szükséglet. maga a tudás.
Ismét szépet és mondandóval teli művet olvashattam, és ezt köszönöm Neked!
Szeretettel:
Hamupipő
Nagyon köszönöm, kedves Hamupipő!:)