Прибой
Утесы. Зной и сон в пустыне,
Песок да звонкий хрящ кругом,
И вдалеке земной твердыне
Морские волны бьют челом.
На той черте уже безвредный,
Не докатясь до красных скал,
В последний раз зелено-медный
Сверкает Средиземный вал;
И, забывая век свой бурный,
По пестрой отмели бежит
И преломленный и лазурный;
Но вот преграда – он кипит,
Жемчужной пеною украшен,
Встает на битву со скалой
И, умирающий, всё страшен
Всей перейденной глубиной.
_____________________________
Hullámverés
Sziklák… A hőség álmos, nagy fal,
A kő, homok – sivatagi,
S a hullámok most alázattal
Futnak a messzi partra ki.
Ott többé nem zúg, nem veszélyes,
A rőt sziklát sem éri már,
Búcsúzva zöld, bronzosan fényes
A mediterrán tengerár.
Felejti, egykor mily heves volt,
Itt útja sekélyen vezet,
Szalad, mint fénytört, lazúr színfolt,
Ám ha akadály – forr, pezseg,
Gyöngyös habtarajt ölt sisaknak,
Csatába száll, reszkess, te kő!
És elhalóan borzad el csak,
Mily mélyek felett járt is ő.
* * * * *