Üres kézzel
kavargatom
átlátszó életem serlegének
túl sűrű
alja–vérét.
(Inkább) nem veszem észre
a Lehetőségek Tárházának
még számkombinációját sem.
Meg próbálok feledkezni
a regiszterek hiábavalóságának
szürkülő dicsfényéről.
Nem tehetek semmit
a lehulló Falevelek
életrügyeiért.
(Ereikben túl sok a méreg…)
Végül magam is
a szürke avar
fájdalomtól erős,
bölcs, mozdulatlan
óriásává válok.
1 hozzászólás
Szürrealis vers, nekem kicsit sok volt, bevallom. Az elsö par sor annyira nyomaszto, hogy nehez tovabb olvasni. A nagybetüket nem ertettem, megszemelyesitesz dolgokat, de nem tudom van-e szükseg ra. (pl. Falevelek). A zarojeleket sem ertem, ugy összezavarja az olvasot ez a sok formai különbseg. Maga a vers nem rossz, kihat az olvasora, akkor is ha nyomaszto. Tudsz hatni az irasoddal. A formai dolgokon en egyszerüsitenek, hogy könnyebb legyen befogadni.