Ne hidd, hogy nem kaparnám
Ki minden nőnek a szemét
Kiktől a zöldszemű
Felemészt,
Ne hidd, hogy nem bántanék
Keserédes bosszú ízével
A számban, ha épp
Ez adna reményt,
Ne hidd, hogy nem szúrnék
Hátba mindenkit, kiket
Még most is, ha meglátok
Megtorpanok,
Ne hidd, hogy nem szorítanám
Össze azoknak a szívét
Kik egykor az enyémet
Tépték,
Ne hidd, hogy nem gyalogolnék
Át azoknak a holttestén
Akik rajtam is könnyedén
Átléptek,
Ne hidd, hogy nem szorul ökölbe
A tenyerem, ha mással látom
Azt, ki nemrég mellettem
Gyalogolt,
Ne hidd, hogy nem, mert ez mind:
Agresszióm,
De tudom, ha ki is élném
Akkor sem hozna vissza semmit.
6 hozzászólás
Az agresszió kiélésének legnemesebb formája az alkotás. tetszett ez a nems agressziód.
üdv/vaj
pontosan. az ember nem sok jóra megy agresszióval. Megmondta már Gandhi is, majd 1950-es évektől Martin Luther King is.
tetszett a vers. 😉
Köszönöm a véleményeiteket, Liz egyetértek, nekem is az a véleményem, hogy agresszió agressziót szül….
H.
Kedves Hayal!
A te esetedben ez valóban pozitív agresszió, mert alkotásra sarkallt:) Gratulálok!
Üdv: Borostyán
Ebből a versből sütnek az indulatok.
A legjobb ezidáig.
Szerintem.
Brávó
Köszönöm, hogy írtál, nem épp "kedves" vers, de örülök, hogy tetszett!
H.