Bort iszik a volt portás,
bársonynadrágja rostás,
ábrázata borostás,
nem jár hozzá a postás.
Nincsen címe, hajléka,
társbérlője a béka,
nincs hitele, állása.
lépcső alatt, szállása.
A bor fanyar, flakonos,
ettől még ő kapatos,
nem pincészet nagy kincse,
megőszül tőle tincse…
Míg a tincse megőszül,
a volt portás megőrül,
mint szivacsot a szeszbe,
agyát megmártja benne.
A járása kanyaros,
beszéde is zavaros,
hangoskodik, nem szerény,
lélekben ő nagylegény.
A volt neje nem birka,
idegekkel nem bírta,
már mellette részeg volt,
vagy duhaj volt, vagy félholt…
Folytathatnám, de minek,
ettől nem változik meg,
vége van a mesének,
ugye, hogy egy agyrém ez?
3 hozzászólás
Szeretem kedves Albert a verseid pergő ritmusát, rímeit, nagyon is érthető mondanivalóját.
Üdvözlettel: Ica
Köszönöm, Ica! Én csak megpróbálom képviselni azt a verselési stílust, ami a klasszikusokra volt jellemző, amit a versolvasó közönség szívesen olvasgat és ami majdnem kihalt mára…
Üdvözlettel: alberth
Kedves Albert!
Szegény portásról szép festményt csináltál…
Remek humoroddal remek verset írtál róla.
Élvezettel olvastam, kiemelkedően jól a záró utolsó szakasz:
"Folytathatnám, de minek,
ettől nem változik meg,
vége van a mesének,
ugye, hogy egy agyrém ez?" – igen agyrém, amint ezt mondja a vers címe is!
Élvezettel olvastam: Kata