Kedves Ylen!
Az csak jó, ha meditációra emlékeztet, mert elmélyedni mindig érdemes.
🙂
Levegőfiú is benne van, hiszen Ő, spirálforgásával mindegyikben benne van.
Együtt a négy elem, az ÖSSZHANG!
Szeretettel: Szabolcs
Kedves Ica!
Örülök, hogy átérezted a forma lelkiségét és szellemiségét.
Íme egyik kedvenc idézetem:
"Nem emberi lények vagyunk, akik spirituális élményeken megyünk keresztül, hanem spirituális lények, akik az emberi létezés élményén haladnak át."
Maharishi Mahesh
Kedves Eferesz, áhítattal olvastam, nagyon tetszett a képi komponálás. Gondolkodtam azon, nem lenne-e jobb a formai megjelenítés, ha csupa kisbetűvel íródna, vagy talán ha nem lennének versszakok? Engem itt egy kicsit zavart a hagyományos versforma:) Üdv: én
Kedves Bödön!
Köszönöm szépen a belőled feltörő áhítatot.
Gondolkodom az ajánlatodon, viszont úgy érzem, hogy ha ezen a téren bármit is csinálok az csakis forma marad, és most itt nem ez a lényeg, hanem az, ami a forma mögött van, amit elrejt a tart a lom.
Szép napot!
Valahogy az áhitat az én fejemben mellőzi a kicsnyítőképzőket. Kicsit affektálóssá teszi az egyébként szép tartalmat.
Persze ez csak az én fülem.
Megkereszteletlenül, de nem hitetlenül olvasom soraid. A természetnél nincs fontosabb, szebb és tiszteletre, áhitatra méltóbb.
Minden jót! 🙂
Mákvirág
Kedves Mákvirág!
Nagyon szépen köszönöm személyes észrevételedet, jól esik a nyíltság.
🙂
Nekem így olyan, mintha a bennünk élő GYERMEK szólalt volna meg.
Nem számít az, hogy valaki meg van-e keresztelve, vagy sem, a lényeg az, hogy felnőjön a Természet nagyságához, mert akkor kiteljesednek!
Üdvözlettel: Szabolcs
Kedves Ida!
Köszönöm, hogy minél többször olvasod, de tudd, hogy a jóból is megárt a sok.
🙂
Na jó, abból soha.
Igen, a négy elem békében mindig megfér egymással, a látszat ellenére is.
Üdvözletem!
16 hozzászólás
Kedves Szabolcs!
Emlékeztet az egyik kedvenc meditációmra, talán ez miatt hiányolom a Levegőfiút. 🙂
Együtt a négy elem?
Szeretettel:
Ylen
Kedves Ylen!
Az csak jó, ha meditációra emlékeztet, mert elmélyedni mindig érdemes.
🙂
Levegőfiú is benne van, hiszen Ő, spirálforgásával mindegyikben benne van.
Együtt a négy elem, az ÖSSZHANG!
Szeretettel: Szabolcs
Jól vitt, tetszett ez a mágia. Szép íve van a versnek, örömmel olvastam.
aLéb
Kedves aLéb!
Köszönöm, hogy része voltál ennek a mágiának, mert az íve célba visz.
🙂
Szeretettel: Szabolcs
Nagyon jó lett, olyan spirituális kedves Balázs!
Szeretettel voltam itt nálad: Ica
Kedves Ica!
Örülök, hogy átérezted a forma lelkiségét és szellemiségét.
Íme egyik kedvenc idézetem:
"Nem emberi lények vagyunk, akik spirituális élményeken megyünk keresztül, hanem spirituális lények, akik az emberi létezés élményén haladnak át."
Maharishi Mahesh
Szeretettel: Szabolcs
Kedves Eferesz, áhítattal olvastam, nagyon tetszett a képi komponálás. Gondolkodtam azon, nem lenne-e jobb a formai megjelenítés, ha csupa kisbetűvel íródna, vagy talán ha nem lennének versszakok? Engem itt egy kicsit zavart a hagyományos versforma:) Üdv: én
Kedves Bödön!
Köszönöm szépen a belőled feltörő áhítatot.
Gondolkodom az ajánlatodon, viszont úgy érzem, hogy ha ezen a téren bármit is csinálok az csakis forma marad, és most itt nem ez a lényeg, hanem az, ami a forma mögött van, amit elrejt a tart a lom.
Szép napot!
Kedves Szabolcs!
Valahogy az áhitat az én fejemben mellőzi a kicsnyítőképzőket. Kicsit affektálóssá teszi az egyébként szép tartalmat.
Persze ez csak az én fülem.
Megkereszteletlenül, de nem hitetlenül olvasom soraid. A természetnél nincs fontosabb, szebb és tiszteletre, áhitatra méltóbb.
Minden jót! 🙂
Mákvirág
Kedves Mákvirág!
Nagyon szépen köszönöm személyes észrevételedet, jól esik a nyíltság.
🙂
Nekem így olyan, mintha a bennünk élő GYERMEK szólalt volna meg.
Nem számít az, hogy valaki meg van-e keresztelve, vagy sem, a lényeg az, hogy felnőjön a Természet nagyságához, mert akkor kiteljesednek!
Üdvözlettel: Szabolcs
Minél többször olvasom, annál inkább tetszik, kedves Szabolcs!
A négy elem békében megfér egymással, egy versben.
Szépséges!
Szeretettel
Ida
Kedves Ida!
Köszönöm, hogy minél többször olvasod, de tudd, hogy a jóból is megárt a sok.
🙂
Na jó, abból soha.
Igen, a négy elem békében mindig megfér egymással, a látszat ellenére is.
Üdvözletem!
Kedves eferesz!
Nagyon szépen sikerült ´áhítatod!
Gratulálok:sailor
Kedves sailor!
Köszönöm, hogy így érzed.
🙂
Csodás estét és gyönyörű vasárnapot!
Nagyon tetszik, igazán szép Kedves Eferesz. Gratulálok!
Szeretettel: Magdi
Kedves Magdi!
Nagyon szépen köszönöm!
Szeretettel: Szabolcs