Ahogy a levél lehull a fáról,
Úgy romlott el minden.
Pedig, akartam, hogy higgyem.
Az út porátol a talpam sebes,
S a mellettem elfutó élet,
Mosolyogva jelez,
Hogy mit én vártam tőle, nem ez.
Ahogy a levél lehull a fáról,
Úgy hulltam el én is.
Keserűen emlékszem mikor még úr voltam,
S mára csak megcsömörlött bohóc,
Ki csak mímeli az életet,
Mert ha komolyan veszem,
Eltörik minden, amit magamról hittem.
Ahogy a levél lehull a fáról,
Úgy vesztettem el mindenem.
Lassan, s észre sem vettem,
Csak mikor már földet értem.
S most már nem csodálnak,
Csak átlépnek rajtam,
Megnémultam, mit sem ér már a szavam.
Ahogy a levél lehull a fáról,
Úgy, hogy senki nem veszi észre,
Úgy mentem én is tönkre.
5 hozzászólás
Nem jó ez a melankólikus hangulat! Nem kell gondolnod, hogy minden odaveszett, vége, elhalt, mint a levél, mely lehullik a fáról. Keresd meg a pozitívumot, mely ott van melletted-körülötted, csak még nem látod! Keress, kedves Londonman! Ott van az, közel a szívedhez.
És ha az a levél nem hullik le, miből a földnek új ereje? Belőled is új élet fakad, keresd ezt az új életet, és ne sirasd ami elmúlt, mert lehet, hogy jobb jön.
Szeretettel Era
Szia!
Sajnos ez jelenség ma, sorskép is lehetne,és hát az is!
Szeretettel:Selanne
Szia Londonman!
Ahogy a levél hull versedben…
Nem hullott még máshol… nem!
Ahogy az idő múl' az életben…
Úgy váltson a kedved Londonman!
Szeretettel: Falevél
Ez nagyon jó lett köszönöm! 🙂