Egy régi zongora mellett álltam,
Akkor is ott voltam, amikor az eső esni kezdett,
Úgy álltam ott, mintha csak ezt vártam volna,
Mintha csak azért maradtam a zongora mellett,
Hogy soha ne menjek tovább,
Noha nem marasztalt senki, megszokták ottállásom,
Esett, maradtam, egy bizonyos ideig még maradtam,
Ami, és ahol voltam,
A hajnali lámpák még égtek, ahogy most is égnek,
Jobb lábam alatt.
Aztán a bal lábam alatt,
Csak lámpák égtek.
2 hozzászólás
inkább prózavers, de semmiképp nem vers.
Tisztelettel:Steveo
Különleges! Nagyon tetszett!