Akárcsak régen, most is itt a tavasz,
hóvirág, tőzike megmutatja szirmát,
nárcisz és ibolya illatukat ontják,
mégis úgy érzed, ez már nem ugyanaz.
Akárcsak régen, most is zöldül a táj,
pattanásra kész rügyek vesznek körül,
lelked e pompának őszintén örül,
mégis úgy érzed, valami belül most fáj.
Akárcsak régen, újra versbe írnád,
hogyan kel életre álmából a határ,
hogyan szárnyal megint mezőn át a madár,
mégis átérzed titkos belső kínját.
Nem csobog a patak, nem úgy, mint régen,
aszálytól senyvedve jajong virág, fű, fa,
kiapad a kis tó, esőt kérne még ma,
tikkadt halak úsznak poshadó medrében.
Mégis tollat ragadsz, csak úgy mint régen,
hogy megírd életünk igaz valós voltát,
mint tette az ember jól, rosszul a dolgát,
elérte-e célját, e röpke földi létben.
3 hozzászólás
Kedves Eszter!
Nagyon szép vers!
“mégis úgy érzed, ez már nem ugyanaz”
Igen,jönnek ilyen érzések az életben mikor
a dolgok nem úgy mennek ahogy szeretnénk.
Mégis,ahogy a befejezés sugalja,tollat a kézbe:
“hogy megírd életünk igaz valós voltát”
Gratulálok:sailor
Szép napot!
Köszönöm szépen, kedves sailor!
Ismerős ez az érzés, mikor már semmi sem olyan, mint valamikor volt.
Szeretettel: Rita:)