rácsot varrtak az ablakra
szorgalmas kesztyűs kezek
rám szorították a levegőt
a fénytelen üreges szemek
már majdnem azt hittem nincs is
aztán a negyedik hulláma elkapott
bennem van két tű átka
bőröm kadmiumsárgán ragyog
az első napokról nem tudok
lapultam az izzadt takaró alatt
öntudatlan képek kergetőztek
hajamba félelem ragadt
két nap múlva felúsztam a mélyből
én a víziszonyos hulla
langyosodott a jéghideg víz
olvadni kezdett a viaszból gyúrt dunyha
aztán virágok nyíltak a takarón
kékek mint a vörösbegy-tojás
picike gyerekkézbe illő nem óriás
korallszínű kerek szirmok
vörösokker és vermilion
harmatfehér cseppek között
egy hermelinhölgy gyöngyöt fűzött
pezsgett a zöld habzott a föld
eperkoktélt kevert a tölgy
törzsén három mókus mászott
pupillájuk néha felparázslott
leolvasztották a rácsokat lassan
lerúgtam a földre a paplant
3 hozzászólás
Szia Edit!
Ez az írásod nagyon megfogott!
Annyi,de annyi félelem,fájdalom,rejlik
a sorokban!
"már majdnem azt hittem nincs is
aztán a negyedik hulláma elkapott
bennem van két tű átka
bőröm kadmiumsárgán ragyog"
…nagyon,nagyon nehéz lehetett
még belegondolni is
"eperkoktélt kevert a tölgy
törzsén három mókus mászott
pupillájuk néha felparázslott
leolvasztották a rácsokat lassan
lerúgtam a földre a paplant"
…és felébredtél!
Sokszor átmentem rajta,nagyon ötletes és egyéni!
Gratulálok a forma is nagyon tetszett!
Szép estét:sailor
Kitűnő, ötletes versed
szeretettel olvastam.
Tetszett!
Szép napokat kívánok:
Zsuzsa
"eperkoktélt kevert a tölgy
törzsén három mókus mászott
pupillájuk néha felparázslott
leolvasztották a rácsokat lassan
lerúgtam a földre a paplant"