Alamizsna helyett.

Fekszem kartonpapír
matracon,
rongyokba csavart
magányom
keres valami
biztosat, mit
megragadhat,
és tétova, suta
vágyaim kódjáit
felülírva enged
belépni egy új
csodába.
Minden hiába,
nem a múlt,
a jelen lett gyáva.
Hidegtől véresre
repedezett ajkam,
mint kutyának
sebét, gyógyítja
keserű nyál,
és ha fáj,
a száj már
jajjgatni képtelen.
Némán fekszem
liftaknák tövében,
nincs semmim,
csak a kín és
a szégyenem.
Ne adj alamizsnát,
reményt adj,
nyujts kezet,
a tied sima,
jó meleg, most
erre vágyom,
és feküdni végre
ágyon mint régen,
tudni barátot,
munkát, kabátot
meleget, hinni
újra, hogy egyszer
ami voltam
az leszek.
Hideg az éjjel,
rugdosó lábak
elkerülnek,
csendesülnek
vágyaim, a reggel
érzem távol,
engedj kitörni
Istenem,
a nincstelen,
hontalan világból.