A párizsi Bastille kapitánya
Rejtélyes sort írt a Naplójába:
A börtönkormányzó megérkezett,
Hozott is magával kíséretet.
Hordszéken hoztak egy idős rabot,
Aki az arcára maszkot kapott.
A fogoly férfi volt, szemlátomást
Régen kezdhette a raboskodást.
A Bastille-ban töltött évek alatt
Az álarc mindig a fején maradt.
Senki nem tudhatta a rab nevét.
Rejtélyes kiléte homályba vész.
(Amikor a Bastille az ingerült
Forradalmárok kezére került,
Valamelyik cellában találtak
A kezein megláncolt csontvázat.
Azonban ez mese csak – szerintem,
Álarcoshoz semmi köze nincsen.)
Öt évig élt ebben a börtönben
Amikor meghalt, az ismeretlen.
A Napló szerint el lett földelve
A párizsi Szent Paul temetőbe.
Cellájából mindent eltüntettek,
Ami a létére emlékeztet.
Maradék holmiját meggyújtották.
A falakat újra vakolták.
Az álarcost a király ismerte,
Hisz a rabot ő küldte börtönbe.
Három mese látott napvilágot:
Egyik megemlít egy renegátot,
Ki elárulta a király tervét,
És ezzel jutalmazta tettét.
S mert a királyt megszégyenítette,
Örökre az álarcot viselte.
A másik verzió sem jobb ennél.
Megállunk a pénzügyminiszternél,
Aki közpénzeket elsikkasztott,
Életfogytiglani börtönt kapott,
Ahol elárult államtitkokat.
És, hogy ne mondhassa el azokat,
Inasa is, ki már mindent tudott
Örökre ilyen álarcot kapott.
A legjobb történet már közismert.
Filmen is láttuk az álarcos embert
Voltaire tette őt halhatatlanná,
Bár ő még vasálarcot adott rá.
Döbbenetes az író meséje,
A rab a király ikertestvére.
A király, aki délben született
Azon nyomban trónörökös lett.
A testvére este született meg,
Ő számított volna idősebbnek,
Így írta le az akkori törvény.
Csak hát az elsőt már „megnevezték”.
Úgy tartották hát helyénvalónak,
A másodikról senkinek se szólnak.
Az anyának, hogy meghalt, azt mondták,
És a bába gondjaira bízták.
Aki szerény hajlékban nevelte.
Egy darabig nyugodtan tehette.
Ám amikor hasonlatossága
Egyre jobban utalt a királyra,
Azon nyomban Angliába küldték,
Ahol tovább rokonok nevelték.
Gondoskodott róla a nagynénje,
Hogy királyi legyen nevelése.
Egyszer aztán még azt is megtudta
Kicsoda ő, s mi lenne a jussa?
Eldöntötte, s elkezdte szervezni,
Hogy a nekijáró trónt megszerzi.
A király ezt a tervet megtudta,
A testvérét Svájcban elfogatta
És a börtönkormányzóra bízta,
Aki egy külön cellába csukta.
Mindenkor tisztelettel bánt vele,
De álarcot kellett viselnie.
Ám ez a maszk soha nem volt vasból.
A maszk készült fekete bársonyból.
Vasálarcos volt – Voltaire állítja.
(ő maga is volt már a Bastille-ba)
A könyvében írt Lajos koráról,
S feltételezte a Napkirályról
Valós az álarcos története,
De örökre titok lesz a neve.
6 hozzászólás
Szia vörössapkás! 🙂
Nyilván, ez a versed is tetszik, mert követni tudom történelmileg is a mondanivalót. Most nem térek ki térben és időben semmire, csak jelzem, hogy olvastam.
Szeretettel: Kankalin
Szia Kankalin! Nem nagyon túlzok, ha azt mondom, hogy megdobban a szívem, ha meglátom, hogy olvastad ezt vagy azt az írásomat. Örömet okozol vele, ha ezt jelzed is. Szeretettel köszönöm: István
Nagyon jó! Szépen lett felvázolva a történet, nagyon tetszik.
Jolcsi
Köszönöm Jolcsi! Örülök, hogy tetszett. István
Jó! Látszik, hogy sok munkád van benne, nekem az első, a negyedik és az ötödik versszakok tetszettek igazán, azokat nagyon jól sikerült eltalálni. Az egy csillag levonás azért van, mert volt néhány sorvég, ahol a rímek kicsit "sprődebbek", nem csengenek annyira egybe, de alapvetően tetszett, szívesen olvasnék még ilyeneket!
Üdv:
Kalina
Nagyon örülök kedves szavaidnak. Azzal együtt, hogy néhány rímem nem a legtisztább
(amit, sajnos, én is észrevettem, de még sokat kell fejlődnöm, hogy jobb legyen), de az
akarat meg volt bennem, csak a készség nem alakult ki.
Remélem a legközelebbi már egy fokkal jobb lesz, mert nem akarom abbahagyni.
Szeretettel köszönöm, hogy törődtél velem: István