Alfred Tennyson: A kürt dala

Pompa tart a várfalakra,
Havas, múltbéli hegycsúcsokra;
Fény fogja át tavak sorát,
És víz szökell alá zuhogva.
Szólj, kürt, szólj, merj vad dalra fakadni,
Szólj, s jő válasz: halni, halni, halni.

Halld csak vissza! Milyen tiszta,
És élesebb messzebb repülve!
Sziklák alól édesen szól
Tündérország sok félénk kürtje!
Szólj, hogy halljunk bíbor völgyet dallni:
Szólj, s jő válasz: halni, halni, halni.

Ó, szerelem, egekben fenn,
Hegyen, mezőn, folyón törsz össze:
Lelkünkből száll lelkekig már
Hangunk, s örökkön nő örökre.
Szólj, kürt, szólj, merj vad dalra fakadni,
S visszhang, felelj: halni, halni, halni.

(Fordította: Szöllősi Dávid, 2024. január 6-án.)

_________________________________

THE BUGLE SONG

The splendour falls on castle walls
And snowy summits old in story:
The long light shakes across the lakes
And the wild cataract leaps in glory.
Blow, bugle, blow, set the wild echoes flying,
Blow, bugle; answer, echoes, dying, dying, dying.

O hark, O hear! how thin and clear,
And thinner, clearer, farther going!
O sweet and far from cliff and scar
The horns of Elfland faintly blowing!
Blow, let us hear the purple glens replying:
Blow, bugle; answer, echoes, dying, dying, dying.

O love, they die in yon rich sky,
They faint on hill or field or river:
Our echoes roll from soul to soul,
And grow forever and forever.
Blow, bugle, blow, set the wild echoes flying,
And answer, echoes, answer, dying, dying, dying.