Nos itt az élet-óra kongatása,
vigyázz a percek elszaladnak éppen,
miközben ontja szíved énekében
hogy itt a vége, írni kéne mára.
Hiába újra s újra nógatása
agyadba vésve-róva sürgetően
hogy írni kell papírra sorba bőszen,
ma néma már a tollad jó szavakra.
Megírtad könnyedből oly régen élted,
sirattad óraszám a múltad őrült
elmúlhatatlan ősi kínlódásit.
Szerelmed tart ki melletted szeretve,
ezüst haján villan cikázva fényed
arany nap csillanó tükrében égve.
4 hozzászólás
Kedves Ági!
Ez a versed nagyon megfogott.:) A vég viszont csak várjon türelmesen, s tollad sokáig ne legyen még néma a jó szavakra, mert most nem az!
Szeretettel: wryan
… de ugye, még nincs vége? Fájdalmasan szép vers. Gratulálok: Colhicum
Kedves Ági!
Szép vers, de én is abban bízom, hogy nincs még vége.
Szeretettel: Rozália
Kedves Esztikém, wryan, Colchicum!!!!!!!! Végtelenül aranyosak vagytok!!!!!!! Kitartok!!!
KÖSZÖNÖM! Ági