karjait egész a földig húzza.
Lágy leveleit lengeti a szellő,
hűs ágai közt madárfészek,
benne apró fiókák pihennek,
vidáman csiripelnek naphosszat,
míg anyjuk szájukba hordja a falatot.
Lombok alatt játszi napsugár
sűrű levelei között vibrál.
Hamar eljő az alkonyat,
kismadarak elnyugodnak.
Anyamadár fiókáit
szárnyaival beteríti.
Nyugaton a szürke felhőben
fáradt nap már lemenőben.
Lassan csend borul a tájra,
mindenki álmát alussza,
várja a szebb holnapot,
amikor a nap felettük –
és Hazánk egén is
– újra felragyog.
4 hozzászólás
Kedves Kata, tetszett a versed. Jó lehet nézni a fiokákat, ahogy felcseperednek, malyd kirepűlnek. Szépen megírtad egy madárcsalád életét.
Üdv: József
Kedves József!
Örülök, hogy tetszett, és hogy elolvastad. Igazság szerint versben még kezdő vagyok, de próbálkozom.
Köszönöm, hogy meglátogattál.
Üdvözlettel: Kata
Kedves Kata tetszett nyugalmat árasztó versed. Gratulálok. 🙂
Kedves Györgyi!
Most nézem át a verseket. Ne haragudj, hogy akkor nem válaszoltam a hozzászólásodra, most pótolom. Köszönöm, hogy meglátogattál és véleményt mondtál a versemről.
Szeretettel: Kata