Megbújt az őszi alkonyi csendben.
Hallgat a rét is elszomorodva.
Az ég szeme pilled, már nincs erejében.
Csillagok hívják, jöjjön haza.
Álmát az erdő mélyen alussza.
Fák ágai mint megannyi kéz.
Nyúlnának érte, de visszautasítja,
ha enged szívének, tudja elvész.
A tisztító eső elmosná bűnét.
Ám nemet int, tudja vétkezett.
Gyöngycseppet hullajt, zeng az ég;
megválthatja vele az életet.
De mind hiába, ő csak egy árnyék!
Sorsában ott a végtelen!
Ha volt a világon őszinte vágy még;
az övé az, hazudni képtelen.
Most ébred az élet, hajnali reggel.
Ködtelen földeken friss patak.
Ám nem unja érezni még ezerszer.
A kedvesen becéző napsugarat.
8 hozzászólás
Szép ez a vers.
Szeretettel:Selanne
Örülök, hogy tetszik Selanne:-))
Nagyon szép lett, gratulálok!
Üdv.: Hópihe!
Köszi Hópihe. Szép és aktuális a neved:-))
Szia!
Próbáltam elképzelni amit leírtál. Talán sikerült is. Eközben ellazultam, kellemes érzés vett rajtam erőt. Aztán elgondolkodtam azon, hogy te is csak olyan vagy, mint jómagam. Hajnali 4 és 5 között alkonyi verset írni! 🙂
Nagyon tetszett!
Üdv: Kankalin
Köszönöm Kankalin.
Egy időben csak hajnalban tudtam írni verseket, ma már ez megváltozott.
Örülök, hogy versem ilyen hatást tett rád:-))
Jó ritmusú a versed, már kétszer elskandáltam.
Látom, korábbi verseidet rakod fel.
Üdvözöllek: Kata
Nagyon szép lüktetésű e versed, és sokatmondó a gondolatvilága! Lelked meghittségét költőien mutatja be a szavak tiszta folyásával!
Gratulálok! Zoli!