Állj meg egy percre, s mond el hogy élsz,
Ki neked oly fontos, annak mit érsz?
törődsz e azzal, vagy e még gyengéd,
s mért néznek Rád otthon úgy mint egy vendég?
Családot kértél, s adta az ég,
Vár otthon gyermek, s vár feleség,
Ha apának hívnak rezzen az arc,
Érzed ez nem vagy de lenni akarsz!
Az élettől kértél e már új esélyt?
Mondta e orvos hogy nincs csak egy hét?
Mi lesz ha eljön majd lassan a perc,
Hol mondanád azt mit még nem mondtál el?!
…. Állj meg egy percre, s mond el hogy élsz,
Ki neked oly fontos, most mennyit érsz???
Öleld meg őt, s tudd bár merre mégy,
Ahhoz csak szív kell hogy jó ember légy!
6 hozzászólás
Szép, elgondolkodtató szomorúságot tükröző vers az életből merítve.
Mondd, hogy jól gondolom-e? Szomorú volta ellenére a maga valósá-
gában tetszett. Üdv.: Túri I.
Hát sajnos, de így van… az utolsó percben biztosan több mondandó fogalmazódik meg szeretteink felé mint mikor még semmi baj nem fenyegetett….
hmm… nekem épp, hogy nem a szomorúságot fejezte ki! Lehet, hogy ez furcsa, de csak buzdított és buzdított, hogy álljak fel innen a székemről és öleljem meg édesanyámat! Kevés ver van, ami ezt a hatást éri el nálam.
Gratulálok
Kedves Yeti!
Az eddig olvasott verseid közül, ez tetszett a legjobban!!!
Nagyon ott van a szíved a helyén, ha ezekről az érzésekről írtál!
Szeretettel: Falevél.
Ja és még annyit, hogy a dallama is nagyon jó lett! Többször is elolvastam!
Falevél
Kissé borongós hangulatú versed szövegét, formáját és egyéb szükséges kellékeit tekintve is, igazán sikeres, tetszetős. Sok szép verset írj ezután is.
Kata