Álmaim

Néha van, hogy futnék, de lábam ólom;
mennék valamerre, de csak sodródom.
Látok ragyogóan fehér házakat,
vagy zuhanok és valami rám szakad…

S van, hogy csak szállok, mint pille hópehely.
Olyankor eltűnik mind a holt teher.
A test épp pihen, de a szellem éber.
Nem számít ész, akarat – nincs kivétel…

Függök lecsüngő ezüst égi szálon,
s nem tudom, mi valóság és mi álom…
Oly álmot szeretnék, amilyet Jákob:
egy létrát a mennybe, hol fel-le járok.

S mászni magasra, lenni az Ő hegyén,
ott, hol vár rám az igazi Vőlegény…