Kék foszlányok keringenek
A szemem előtt,
Egy pillanatra megálmodlak
Kékben, vörösben és
Feketében, hisz
Tiszta a tekinteted
Lángoló az ölelésed
Sötét a nélküled
De tűröm az ürességet
A ritmustalan szívveréseket
Értelmetlen érzéseket
Fojtó füst száll felfelé
Lázálmokkal ébredek
Elképzeltelek
Fényesnek, szürkének és
Borúsnak, hisz
Őszinte a hangod
Egyhangú a mindennapod
Rideg az érintésed
De tűröm, ami utánad érkezik
A szétrepesztő sóhajokat
Értelmetlen bánatokat
Elvesznék a csillagos
Ég alá, elmondanék ezer
Hitetlen imát,
Ha ettől megértenéd,
Hogy megláttalak,
Megálmodtalak
És mikor megtaláltalak
Mindened olyan volt
Mint álmaimban
De tűröm a fénytelenséget
Értelmetlen reményeket.
2 hozzászólás
Nyúlj bele vissza, bátran. Te vagy az író, de most én vagyok az olvasó, hát véleményezek.
Jó az alapanyag, de még nem vers.
Próbálj többet "festeni" a szavakkal, ahol van módod, vagyis bevonni de irányítva az olvasó képzeletét.
pl:
"Kék foszlányok keringenek
A szemem előtt,
Egy pillanatra megálmodlak
Kékben, vörösben és
Feketében, hisz"
hogy hangzik így:
"Kék foszlányok keringnek
szemeim előtt,
pillanatok álmodnak meg
vörösben, kékben, gyászban…"
Egyrészt alá kell rendelned a szórendet a dinamikának és a képekből eredő ritmusnak,másrészt pl a színek sötétülő tónusával és a magánhangzók mélyülő rövidülő sorával "levezeted" az olvasót a folytatáshoz.
most ennyi, ha nem bánod, és ne haragudj.
Nem bánom egyáltalán, köszönöm az építő kritikát, igyekszem belőle tanulni. Én csak hobbiból írok, játszom a szavakkal, és élvezem, ahogy megszületnek, ezért nem veszem annyira komolyan a vers szabályait. De ettől még nekem is kell tanulnom! Örülök, hogy írtál!
H.