A zongora

Odament a zongorához, majd odaadó szeretettel megsimogatta, akár egy jóságos gazda a hűséges kutyáját. A hangszer valóban társa volt immár öt éve. Örömében, bánatában a zenéhez fordult segítségért, a keze nyomán felcsendülő dallamokban őszinte vigaszra talált. Leült, néhány percig ujjgyakorlatokat végzett. A zongora hangja lágy melegséggel töltötte el a szívét. Az eltelt évek alatt ő és hangszere szoros barátságot kötöttek, ismerte jól valamennyi billentyűjét. Tudta, melyikkel hogyan kell bánnia, hogyan csalogathatja elő a legszebb melódiát. Úgy érezte, zongorája is szereti őt, különben nem lenne képes olyan csodálatos muzsikát megszólaltatni rajta. Miután ujjai bejáratódtak, gondolkodott egy darabig. Legszívesebben három-négy darabot is játszott volna egyszerre. Végül Beethoven Holdfény szonátája mellett döntött. A lelkének oly kedves zene nyomán felelevenedtek a régi emlékek. Sosem felejti el azt a napot, amikor beállítottak a bútorszállítók.
– Ezt a zongorát neked vettem- mondta a nagybátyja.- Igaz, hogy használt, de kipróbáltam, és nagyon szépen szól.
Éva akkor el sem tudta képzelni, hogy mihez kezdhetne egy zongorával. Csak gubbasztott egész nap a szobájában, depressziója ketrecében. Az autóbaleset teljesen kettétörte az életét, bár barátai mellette álltak, úgy érezte, mindennek vége. A zongora egyáltalán nem érdekelte, nagybátyja hiába próbált meg kedvet csinálni hozzá ismerős slágerekkel. Saját maga tehetetlenségébe vetett hite csak könnyeket csalt ki belőle. A nagybácsi azonban mindig is határozott lévén nem engedett abból, hogy unokahúgát be ne vezesse a zongorázás titkaiba. Lenyomta Évát a székre, a billentyűkre helyezte a vékony ujjakat, és gyengéden irányítva lepötyögtette a Boci, boci tarkát. Utána néhány gyerekdal következett. Éva hirtelen azon kapta magát, hogy néhány percre teljesen elfelejtkezett az őt ért szörnyűségről. Ez azonban csak rövid ideig tartott, a valóság újra lesújtott rá.
– Nem hinném, hogy az én állapotomban meg tudnám ezt tanulni- jelentette ki rezignáltan.
A nagybácsi azonban megnyugtatta, hogy sokan vannak, akik kottaolvasás nélkül is tudnak zenélni. Évának mindig is jó hallása volt, meg tudja jegyezni a dallamot. Rögtön tettek is egy kísérletet, és Éva hiba nélkül eljátszotta a Hull a pelyhes fehér hót.

Hát így kezdődött a nagy szerelem. Éva élete új értelmet kapott, ismét önmaga lehetett. Álmai, vágyai ezentúl a zenében testesültek meg. A zongora tette lehetővé, hogy ismét teljes életet élhessen. Amikor a muzsika világában átszellemült, szinte ki is törlődött a tudatából, hogy a balesetben elveszítette a szeme világát.