Hullámok hátán sodródtunk
És egyre messzebb
Jéghegyek csúcsán álltunk
És széllel szemben
Apálykor dagadtunk
S dagálykor apadtunk
Mindig mi győztünk
S mégis zokogtunk
A legnagyobb fára másztunk
S elértük a Napot
Mindegy, milyen magas volt
De átmásztunk a falon
Hold fogytakor nőttünk
Holdtöltekor fogytunk
Mindig mi győztünk
S mégis zokogtunk
Bárányfelhőkön ugráltunk
Vizes lett a lábunk
Villámokat is dobáltunk
Összekoccant a vállunk
Fényben sötétlettünk
Sötétben ragyogtunk
Mindig mi győztünk
S mégis zokogtunk
Rombolni akartunk, és lám
Rom lett minden
Mit építeni akartunk
Állt, és őrzött minket
Bánatban örültünk
Örömben bánkódtunk
Mindig mi győztünk
S mégis zokogtunk
De mi csalódást akartunk
Egy nehezebb harcot
Ne csak mi máson, más rajtunk
Kérjen sarcot
Kudarcért sikert vágytunk
A sikerért kudarcot
Mindig mi győztünk
S mégis zokogtunk
És semmi nem hozott vigaszt
Bármi is sikerült
Úgy éreztük, nincs értelem
Életünk kiürült
Álomból ébredni kívántunk
De éberen álmodtunk
Mindig mi győztünk
S mégis zokogtunk
Az összes kék nefelejcsnek
Letéptük a szirmát
Hogy azzal borítsuk be
Az álmainknak sírját
Mert bármi is sikerült
Álmunk omlott össze
Győztünk, de vesztettünk
Zokogva, remegve
3 hozzászólás
Nem mondanám, hogy teljesen értem a versed, de magával ragad, és nagyon jól írsz. Jók a versszakok közben a “megfordítások” /gondolom érted, mire gondolok, csak nem tudom irodalmian megfogalmazni 🙂 /
Köszi, örülök, hogy tetszik. Nem feltétlenül kell érteni, az érzés a lényeg!;))
Kedves Béla!
Én a versedet inkább humorosnak fogom föl, ami az utolsó szakaszt mentesítené attól, hogy nem kedvező kritikát írtak róla. Nem egy verset olvastam, ami igazán nem üti meg a kellő mértéket, mégis csak olyan kritikát írnak sokan róla, hogy tetszik a versed, tehát semmitmondó a véleményük.
Helyes, ha a negatív kritikát is emelt fővel fogadod el.
Üdvözlettel: Kata