Álmomban Tündérországban jártam,
szállingózott a hó az egész világban.
Fázott a fagyos föld, én méláztam,
víg csilingelő jégcsapokat csodáltam.
Csönd volt, néma csönd, halott volt a táj,
a szél az alvó fákra zúzmarákat vájt.
Csillámló, hosszú, hófehér szakállt,
lelkekből a béke szelíd galambja szállt.
Hömpölygött a mosoly az ajkakon,
lágyan, csendesen, őszintén és szabadon.
Mézet öntött kehelybe sóhajom,
mennyből jött. Tárd ki derűs szíved, s két karod!