álomvilág peremén ringató karodban
keresem ajkadat kezedet érezzelek
minden sejtemmel
megpihenjek veled…
részegítő mámor gyere közelebb
virág vagy hegyek csúcsán
hajnalt fest éjben a csillag
a hold ránk nevet
kezed lágy érintése rejtett kincseim
szüntelen kutatja – nevem mondod
soha meg nem unva
égi manna, csók virágok nyílnak
madarak nekünk dalolnak
rólunk suhog fák levele
selymes fűben elheverve
hevét gyújtja a szerelem
tudat, mi testet átjárja
gyönyör mámor-csurgatott méz
édes lehelete, karodban heverek
veled ébredek…álom véget ért
szememben könnycsepp
viszonzott csókok fénysugár…
nézek rád.
4 hozzászólás
Így szép, és igaz, ahogy van. Ahogy megírtad.
Ahogy álmodtad. Én nagy gratut küldök!
d.p.
Az álom váljon valóra.
Szép a versed:)))
Klára, szépen, fokozva építetted, túlcsorduló, őszinte álom-vers, nagyon tetszett!
aLéb
Nagyon szép vers 🙂 akár valóság is lehetne… és váljon is igazzá! 🙂
Üdv: barackvirág