Álmos magnóliák…
virágai kezemben darabokra törnek,
s egy pillanatra talán elhiszem, hogy
a múlt is összetörik velük,
hogy ami nemrég még belém nyilallt,
az ma már csak zsibbad,
hogy ami korábban lázas volt,
az ma már csak egy tompa nyomás,
hogy ami elfeledhetetlennek tűnt,
az mégis ködbe veszhet,
hogy amit az élet a szívbe vésett,
azt a szél könnyen simítja el,
hogy ami megemészthetetlen,
arra lesz gyógyír még idelent.
Sárguló magnóliák,
Rátok nézek, s könnybe lábad a szemem,
lila, s fehér szirmaitokat a földnek adjátok,
a következő tavaszt nyugodtan várjátok,
hisz hiába hittem másképp,
Ti évszázadok óta tudjátok, hogy
ami olyan gyönyörű, mint Ti,
az nem múlik el soha,
hanem időről időre teljes erővel
az emberbe mar.
3 hozzászólás
Szép verset írtál.
Köszönöm, hogy olvashattam.
Gratulálok.
Kellemes tavaszi napokat kívánok jó egészségben!
Zsuzsa
Kedves Hayal!
Tetszik a cím!
Ötletes!
Idézem ezt a részt:"hogy amit az élet a szívbe vésett,
azt a szél könnyen simítja el,"
Sokszor meg is történik.
Nagyon tetszett írásod,tele mély érzésekkel:
"..Ti évszázadok óta tudjátok, hogy
ami olyan gyönyörű, mint Ti,
az nem múlik el soha"
Gratulálok!
Üd:sailor
Szép napot!
Ui írj többször
Kedves Sailor, köszönöm kedves, biztato soraid! Igyekszem majd több idöt szakitani az irasra:-)