Álom(Anyámhoz)

Ma, ahogy felébredtem az álmomat kerestem.
Kerestem a hajnali fényben, mikor a Nap a Holddal
összekacsintott, kerestem felhő felett, ég tükrében,
hátha meglátom azt a pillanatot.
Az éj hűvös csókja, mikor elaltatott
a kinti világ megszűnt, egy új világ lépett a helyére,
és én ott lebegtem körötte, remélve,
hogy végre megláthatom.
…..és jött is, felhőn csoszogott szegény
fején egyszerű kendője takarta az ősz tincseket,
de mosolya őrizte az emlék kincseket.
Szemében az utolsó könnycsepp még ott ragyogott,
belé végtelen szomorúság fagyott.
Próbáltam elérni, megfogni kezét, de nem értem el,
pedig úgy éreztem, mintha szárnyam nőne,
és indulhatnék az égbe fel.
De nem, mert súlyos bilincsbe verte szárnyamat a tehetetlenség.
Próbáltam szólni is, de a hangok néma hullámként csitultak el ajkamon.
De ott volt, láttam, ahogy nyújtotta felém ölelő karját,
és áldott fény simította mosolygós arcát.
De a fény, a hajnali fény elmosta ezt a csodálatos képet,
…..és én hiába kerestem már, eltűnt a csillagok fényével együtt,
de belém fordult az álom, és bennem éreztem dobogni szívét.