Álom és Hold

Éjszaka,
Mikor már mindenütt csend honol.
Hangokat suttogunk a sötétbe,
Várva,
Hogy hátha választ kapunk kérdéseinkre.

Mielött elalszunk,
Kérdéseket teszünk fel magunknak:
"Vajon jól döntöttünk?"
"Mi volna jó?"
"Milyen is lesz életünk párja?
"Milyen is az igazi boldogság"

Egész életünkben
Csak a boldogságot keressük,
De álmunkban meglelhetjük.

Álmaink világa,
Legbelső vágyaink rejteke,
S ha egyedül maradunk
E vágyak felébrednek.

Ilyenkor jó és rossz
Egyaránt megtörténhet velünk,
Még az is
amit talán soha nem remélünk.
De egy rosssz álom,
Megtöri nyugalmunk halk zaját.
Mi kóbor villámként hasít át a sötét éjszakán,
S Hirtelen felábredünk.

Álmunkban olyan világot járunk,
Ami csak a miénk,
Senki nem veheti el tőlünk,
Mert lehunyt szemünk
Lakatként őrzi vágyunk.

Pihe-puha párnák közt várjuk,
Hogy az álmot hozó tündérek
Csókot leheljenek szemünkre,
Hogy azután békesség költözzön fejünkbe.

Lelkünk ilyenkor messzi Földön jár,
Hol a hiányzó láncszemeket,
Igazgyöngyként hozhassuk világunkba.
Egy távoli és békés vidék,
Ahol együtt lehetünk szeretteinkkel.

De ha az álmot hozó tündérek nem jönnek,
Csak nézzünk fel a szikrázó égre,
Hogy csillagok ragyoghassanak a szemünkben.
Ők majd elhozzák Nekünk a Hold sugarát
Hogy átadhassa csókját.
S Aztán lágy hangon suttogjuk:

Megcsókolt a Hold
Lehunytam szemem,
S ő elvarázsolt,
Ezüst palástjával átkarolt
S suttogva mondtam:
Már álmodom!