Csak ülök némán, de dalolni lenne kedvem,
Kiáltani akar a világnak ez az érzés bennem,
Keserédes talán, hisz nem vagy itt velem,
Mégis rádgondolok és virágba borul szívem.
Sétálunk egy kihalt álom-réten,
Eggyéválunk a homályos ködben,
Lassan elveszek mandula íriszedben,
Édes mosolyod felvillanyozza lelkem.
Beszélj hozzám, mondd el nekem,
Igaz amit érzek, vagy csak álom lenne?
Ne bánts, ne játssz velem kérlek,
Ne tipord el halvány reményem.
2 hozzászólás
Kedves Scarlet!
Tetszett az utolsó két sor. Nagyon emberi és szép. Természetes érzésekről írsz.
Ági
Kedves Ágnes!
Hát, igyekszem az életem fontosabb pillanatait megörökíteni. 🙂 Köszönöm szépen, hogy írtál.
Üdv: Scarlet