Álomóra

A tájra csendes óra ül,
a Nap lebukva elmerül,
hegyek ködébe fúl a fény,
s amint a bágyadó remény
borongva bújik egyre csak,
az este átölel, becsap,
lepelt borítva lengedez,
veled hitetve, jól van ez.

Kicsalja álmaid sorát,
a lágy szelével úgy fon át,
akárha volna angyalod,
feledve mát, s a holnapot,
elandalítva altat el,
uszálya arcodon seper,
puhítva ráncait hamar
elaltat és be is takar.