Hogyha megmoccansz párnádon éjszaka;
feléd fordulok, s lágy szellő legyint meg;
édes sóhajodnak ábránd-vándora…
S csodálva nézem; ahogyan keringnek
az álom képei szép arcod körül ,
csillagport szórva bársonyos pilládra…
Képzeletem felszáll, majd alámerül,
hogy forró tested lankáit bejárja…
És nem számít, hogy eltakar a paplan ,
úgyis átlátok én minden vánkoson.
S ahogy a gyermek, titkos vágy alakban;
Szerelmes szívem a selymen átoson…
Megsimogatlak akkor a lelkemmel,
S úgy őrzöm álmod, mint aki kincset lelt…
9 hozzászólás
Ez egy csodálatos szerelmes vers. Mi lehet annál szebb, ha még álmunkban is szeretnek bennünket?
Köszönöm szusi, hogy elolvastad.
Örülök, ha tetszett…
Hejjhajj, na végre, egy igazi szerelmes vers
különösen jóleső érzés volt olvasni a vágyódó szavakat, a szép gondolatokat, köszönöm!
Hanga
Én köszönöm Hanga, hogy itt jártál.
De szeretnék ujra ennyire szerelmes lenni………Érzem, hogy szívből jött! Gratula…
Ne add fel a reményt…
Köszönöm, hogy olvastál.
Szia Braunel!
Bevallom, lesegetek is, mert Shakespeare engem is elcsábított. 
Nagyon tetszik a tartalom és a forma, örömmel olvastalak!
Köszönöm a "lámpást"!
Szeretettel: Kankalin
Köszönöm szépen Kankalin…
Megszavazom Neked a "leghűségesebb olvasóm" címet…