álom volt,
de sajnos felébredtem…
Lebegtem
ég és föld között,
lelkem az egekben
tündökölt…
Valóság volt-
-vagy csak képzelet?
…de beragyogta létemet…
Azt hittem:
ez majd örökké tart,
nem éreztem
a közelgő vihart…
Hirtelen csapott le
dühöngő ereje!
…elsodorta tőlem-
– s a szívemet is vele…
…de nem nyugszom bele!
6 hozzászólás
Kedves dreaming! Csak bíztatni tudlak…
Ne add fel álmodat!
Szép versedhez gratula!:)
Kedves Dreaming!
Hónapok óta kisérem verseidet. A cime lehetne :A szenvedő szerelem tragédiája. Annyiszor megkérdeztem: Miért ilyen az emberi természet? Áll az út szélén és vár. Annyi kocsi jön ami szivessen elvinné, de ő mindig pontossan avval akar menni amelyik meg sem ál. Az életben nekünk sokkal jobb, ha tálálunk valakit aki minket szeret, és megtanuljuk viszontszeretni, mintha valakit szeretünk, aki ránk sem néz. Tudom teoriában, ez nagyon egyszerű, az átvitele nehezebb. De egy szép napon odaér mindenki aki elöre halad, az útkeresztezödésre, ahol határoznia kell. Itt azt mondaná mindenki, két lehetöség van.Jobbra, vagy balra. Nem igaz. Aki biztos a dolgában az leül és vár. Tudja egy szép napon erre jön az igazi, és ő itt akar akkor lenni. Te biztos vagíy a dolgodban, és vársz
üdv Toni
Tetszik a versed. Igazad van, ne nyugodj bele! Bízzál, és eléred a célodat!
Szeretettel: Kata
Szia Dóra!
Köszönöm 🙂
Kedves Toni!
Igen ezt már én is kérdeztem (magamtól) – válaszom sajnos nincs…
Ez a kocsi ráadásul meg is állt, be is szálltam, csak az útirány más, mint amit szerettem volna…
Üdv: Éva
Szia Kata!
Neked is köszönöm. Meg a hűséges olvasgatást is 🙂