Nagy öröm az is ha már véget ért a nyár,
s lágy őszi szél simít vénülő levelet,
elmúlt rég a fényen legelő bimbónyáj,
része voltál…az idő ködöt ereget.
Mélyre nyúló gyökérrel minden látható,
ha messzire nézel egyre homályosabb,
csak színek és hangok a tűnékeny való,
s a jelenben az élet egyre álmosabb.
Ha az álom s vágyak árnyas erdejében,
már új fiatalok űzik a vadat,
régről ismert dalok szállnak még a széllel,
s már egyre kevesebben hallják meg szavad.
Leszüretelni a gyümölcsöt – megérett -,
a lélek raktáraiba ilyenkor kell,
hát szedd és gyarapodj lélekben avégett,
hogy adni tudj, ha újra önmagad leszel.
Adni tudj magadból, hogy mások épüljenek,
ez a titkos recept mit Istentől kaptál,
mert az "odaátra" te is annyit vihetsz,
amit önzetlenül az embereknek adtál.
2 hozzászólás
Kedves András !
Versedet olvasva, saját magamba néztem, mennyit adtam és mennyi mindent kell még
adnom.
Szeretem az ilyen verseket, elmélyülni bennük.
Köszönöm az élményt !
Szeretettel olvastalak : Zsu
Nos, ha így van, kedves Susanne már érdemes volt megírnom…
Köszönöm szépen
Üdv, András