hogy itt vagy tudtam eddig is
hogy vársz rám azt is
de azt csak ilyenkor tudom hogy kellesz
és el tudom fogadni kegyelmed
ha súlyos is beburkol.
hogy ilyenkor szégyellni is
gyenge vagyok magam
azt minek vallanám be neked
az angyalok úgyis mindent tudnak
vagy nem tudnak semmit
talán azért maradtak meg szépnek
mindegy is elég hogy én szégyenkezem
(képzeld el úgy mintha meg akarnál halni
ha arról egyáltalán tudod hogy milyen)
ezekben a tűszúrásnyi időkben kellesz
hol a szívem hol a gyomrom
hol a halántékom tájékán érkezel
ilyenkor megadom magam
hogy ki kényszerít nem tudom
de akkor megértelek
és megértek olyan fogalmakat
amikről te vallottál nekem
mint örökké és végtelen
és akkor beengedlek
paplanod vagy paplanom
(mert kié is kegyelmed) alá
és veled hálok veled kelek
azokban a pillanatokban
megértem magam
és téged is megértelek
aztán hogy miért nem tudom
de oda a félelem és már csak
emlék hogy kellettél nekem
és megint minden kell tekívüled
és hiányod helyét szégyenem tölti be
hogy (csak) gyengeségemben szerettelek
és hogy akkor vagyok e gyengébb
mikor hozzád kuporodom
vagy mikor köpenyed is visszadobom
nem tudom csak azt hogy
hiába értem gyengeségem
a te türelmed meg nem érthetem
2 hozzászólás
Megfogott versed hangulata,
mintha a gondolataim írtad volna le, Kedves Sanna!:))))
A szerelem érzését hűen leírtad!:)
Gratula..Lyza
Érdekes, hogy mennyire olvastatja magát, pedig szerkezetileg nem olyan, amilyet szívesen végigolvasnék. Versnek nem tudom mennyire vers, de igen jó vallomás.
Üdv. Ngaboru