Мы не умеем прощаться…
Мы не умеем прощаться, –
Все бродим плечо к плечу.
Уже начинает смеркаться,
Ты задумчив, а я молчу.
В церковь войдем, увидим
Отпеванье, крестины, брак,
Не взглянув друг на друга, выйдем…
Отчего все у нас не так?
Или сядем на снег примятый
На кладбище, легко вздохнем,
И ты палкой чертишь палаты,
Где мы будем всегда вдвоем.
___________________________________
Kószálunk, válni képtelen…
Kószálunk, válni képtelen,
s nem válnak kezeink se szét.
Sötétedik. Ahogy nekem,
neked is terhes a beszéd.
Templom… Betérünk, hallgatunk;
épp esküvő, keresztelő.
Egymásra nézni nem tudunk…
Velünk mért nem fordult elő?
Havas temető, lábnyomok,
a hóra sóhajtva ülünk,
egy házat rajzol rá botod,
ott mindig kettesben leszünk.
________________________________
2 hozzászólás
Bár sajnos az eredeti megkopott nyelvismeretem okán nem tudom érteni, nekem a fordításod megfogalmazása nagyon tetszett, nem csak az időkön átvelő történet miatt, de a bensőségessége miatt is. Örömmel olvastam a verset.
aLéb
Sajnos, ma már megkoptak az orosznyev-ismeretek és -ismerők egyaránt. Örülök, hogy tetszett a fordítás, már régen adós voltam vele, és megelégeltem, hogy mindig, mindenütt csak a Rab Zsuzsa-féle fordításával találkozom. Ezek szerint átjött az időkön átívelő szomorúság, ami a versből, a házassággal, gyermekkeresztelővel be nem teljesült szerelemből fakadt. De marad a jelképes "házunk a hóban", amit mi magunk "megteremthetünk", ha másképp nem, hát egy bottal rajzolgatva… Köszönöm, hogy olvastál, méltattál!
Dávid