Azoknak kik sosem boldogok
Kiknek anyja fájó búcsúcsók,
Kiknek soha nem fogták kezét
Nem simított arcukon puha kéz.
Kiket elhagytak, vagy útszélre löktek
A megalázott milliónyi gyereknek,
Kiknek mese, álom a család
Nem tudják milyen ha van édesanyád.
Azokért kik szirmokat sírra hintenek
Magukért a múltért fájó döbbenet,
Kiknek ajkát e szó nem hagyja el
A sors mostoha gyakran ütlegel.
Kik nem hoznak virágot
Nem szavalnak szépet,
Akik könnyeik közt
Mindig csak remélnek.
Talán értük is mondjunk el egy imát,
S köszöntsünk szívből minden édesanyát.
3 hozzászólás
Meghatóan szép vers ! Igaz és igazságos.
szeretettel fefo
Jaj, mellbe vágott! Jó értelemben, persze! Csak fáj, mert ahogy írtad, az ember összegyűjtené az összes elhagyott gyermeket és átölelné…
Mindkettőtöknek köszönöm a véleményt, megtiszteltetek azzal,hogy elolvastátok.
Üdv Samu