A dombnál voltam ismét
a nap még ragyogott
szél fújt de a víz tükrén a hullámokkal
sejtelmesen
már a hideg fodrozódott
egy valcer szólt bennem
halkan
a bálban játszottak ilyet
Maga nem volt itt
így a szélben
a falevelekkel táncoltam
Maga helyett
téglavörösen és sárgán repültek
s magukkal vittek engem is
az égen az Ön mosolyát kerestem
de nem találtam
szemének szép színeit
a valcer hangjai visszhangzottak
bennem
tegnap is ma is estelig
pedig
találkozásunk
csak egy érintés volt
és én mégis Önt keresem
és várom mégis hogy újra lássam
hogy száz és száz el nem csókolt
csókommal
várjam
mert vágyódom Ön után
mert szeretem
itt
haldokolnak a fák
november van
egy vad zongora zeng csak bennem
egy valcer
szárnyal a hangokon
lopakodik felénk a tél
a fagy a hó a halál
és én szüntelen
Magára gondolok
5 hozzászólás
Szia István! Nálam ez is csillagos ötös! Annyira anyegines, s mégis annyira Bálint István. Mintha a költő egy szál orgonát küldene a kedvesének….., mintha fátyol mögött táncolna sejtelmesen a Szerelem. Klassz! Üdv: én
Kedves Bödön !Köszönöm ! soha jobbkor ! mindenféle kétséggel bajjal vagyok tele, padló stb
Köszönöm a biztatást!
Üdv: István
Kedves István! Fel a fejjel, amíg van! Úgy még soha nem volt, hogy sehogy se lett volna! Üdv: én
Kedves István!
Anyeginhez méltó ez a vallomás!
Csodaszép hangulata, nyelvezete
Sugárzik belőle a szerelem!
Gratulálok írásodhoz szeretettel!
Kedves Dóra
Köszönöm kedves szavaidat !