a gerlepár egyik galambja végleg tovaszállott
hat évtized vígsága küzdelme búja dobozba záródott
porcelán emlékek mellé felkerül a polcra
a jövő reménye eltűnt a jelen könnyekbe fagyva
már csak a múlt maradt élő illata itt lebeg
a tárgyak még őrzik a gondoskodó kezet
gyászkoszorúk alól fájdalmasan szól az emlékezet
neki már többé nem lesz kikelet
a nyarak őszök nélküle szállnak tovább
kertjéből végleg eltűnik a sok virág
az unokák nélküle nőnek felnőttesednek
nem látja ahogy a dédunokák majd megszületnek
egy fotó marad a falon egy eltemetett urna
mintha ez valamit az emberből visszaadna
csak por marék hamu elporladt földi élet
de valahol kell hogy éljen még a lélek
a földön túl bolygók közt az űrben
valami más világban más megjelenésben
másik valóság más dimenziójában
időn túl tegnapban holnapban és mában
ezt nem tudhatom nem tapasztaltam
de az bizonyosság hogy az apósomban
örökre megmarad s a beteg képe mellett
őrzi a szép fiatalasszony s ifjú anyaképet
ő látja belül azt amit én soha nem láttam
a szerelmest a küzdőt a kitartót a múltban
egy másik múltban ami soha nem volt enyém
amit már csak egyedül ő őriz a föld kerekén
így leszünk mi is életünk röpke pillanatát
halálunk után szeretteink őrzik majd tovább
addig él ő és mi is addig élünk míg az utolsó
embert ki még ismert minket elnyeli a koporsó
2024. február 22.
4 hozzászólás
“a tárgyak még őrzik a gondoskodó kezet”. Bizony azok gyakorta túlélik az alkotóját, legyen az egy hímzett terítő, egy fa vagy virág, melyet ő ültetett. Számtalan dolgon lehet a lenyomata. Nagyon sok sort idézhetnék, mert mindből az jött le, hogy Te szeretted őt és az emlékezetedben tovább él. Őszinte együttérzésem.
Szeretettel: Rita
Kedves Rita!
Köszönöm együttérzésedet. Most szerdán lesz a temetés. Ez még friss, de édesapám és édesanyám halála után még évekig ott voltak a tárgyak, a virágok, és nagyon nehezen tudtam megemészteni, hogy azok /még most, 13 év után is/ vannak, míg szüleim már nincsenek.
Szeretettel:
Dona
kedves Dona!
Remek megemlékzés!
Csoda szép sorok,árad belölük a szeretet!
Talán ez kissé megnyugtató-
“de valahol kell hogy éljen még a lélek
a földön túl bolygók közt az űrben
valami más világban más megjelenésben
másik valóság más dimenziójában
időn túl tegnapban holnapban és mában”
Kellett idéznem,mert remény keltö!
Gratulálok!
Szeretettek:sailor
Legyen szép napod!
Kedves Sailor!
Köszönöm a méltatást. Rátapintottál a lényegre. Érdekes dolog ez a hittel. Fiatalkoromban ateista voltam, nem volt szükségem istenre, se Istenre. Rokonszenveztem a buddhizmussal, a lélevándorlás tana bizonyos mértékig és fenntartásokkal tetszett /voltak olyan tapasztalataim, amik ezt támasztották alá/. Aztán amikor apám meghalt /28 éve/, nem bírtam elviselni a gondolatot, hogy ne találkozzunk többé, azt se, hogy én mire meghalok, ő más alakban már újjászületett, és halálunk után se találkozzunk, ezért szükségem volt valamire, amiben higgyek, hogy ő ott van, és majd én is ott leszek valamikor, amikor majd újra találkozunk. /Természetesen ez a keresztényeknek a mennyország, de én nem nevezem így./ Aztán, amikor 13 éve anyám meghalt, akkor is csak abba az egy gondolatba tudtam kapaszkodni, hogy ők – nagyon szerették egymást – legalább már együtt vannak újra valahol. Most megint csak az a gondolat segít túlélni, hogy valahol valaminek lennie kell, időn és téren túl, még ha nem is tudom, mi az.
Köszönöm a gratulációt.
Szeretettel:
Dona
Legyen szép napod!