Apám arca ködbe vész előttem,
hisz kicsi voltam még, mikor elhagyott;
az emlék fájdalma viszont tisztán ég bennem
még most is, mikor már nagy vagyok.
Nagynak lenni… jelent ez valamit?
A felnőtt talán nem épp oly elveszett,
mint a világ forgatagában
magára hagyott, apró kisgyerek?
A magányos ember, ha felnőtt, sem boldog,
rossz emlékeket a felnőtt sem felejt;
mit gyermekként érzünk, az sosem múlik el,
csakhogy a felnőtt arc sok mindent elrejt.
Nem mutat félelmet, sírni nem mer:
a világ csak ne nézze bánatát!
S csak belülről könnyezik, zokog a lelke,
mert sosem érezheti a szeretet mámorát.
Apám arca ködbe vész előttem…
Hisz kicsi voltam, mikor elhagyott!
S bár most már nagy vagyok, nem tagadhatom,
hogy hiába múlnak a hónapok,
és telnek az évek, szaladnak a percek,
mégsem leszek több soha már,
mint felnőtt testbe zárt félárva lány,
ki titkon még mindig az apjára vár.
6 hozzászólás
Szia! Ez szerintem nagyon szép és szomorú, nagy igazságok vannak benne. Beleöntötted a fájdalmadat. Üdv.: Zemy
Kedves Kalina szomorú, de szép versed megfogott. Sajnos a gyermekként elszenvedett sérelmek, fájdalmak egy életen át elkísérnek bennünket. Gratulálok szép versedhez.
Jaj, eleven!!! Apámat még mindig nem engedtem el, 11 éve halott.
Ő volt a gyermek,
a testvér,
anyám helyett gyógyír minden bajra…
Nem álmodom vele, róla…
Kínoz nemléte: apám, a halott.
"és telnek az évek, szaladnak a percek,
mégsem leszek több soha már,
mint felnőtt testbe zárt félárva lány,
ki titkon még mindig az apjára vár. "
Ez gyönyörű!
Én sajnos már teljesen árva lettem.
Poppy
"Nagynak lenni… jelent ez valamit?
A felnőtt talán nem épp oly elveszett,
mint a világ forgatagában
magára hagyott, apró kisgyerek?"
Ez a vers nagyon megható. Tisztán fogalmazol.
Gartulálok!
Kedves Kalnina! Szomorú versedet szép, szabatos mondatokba foglalva, szabályos versformában írtad. Nagyon tetszik, az utolsó mondata különösen megfogott.
szeretettel: Kata