Csendesen ül a napos udvaron
Hajtott fővel magában egy padon
Nem néz szét gondos gazdaszemmel
Lesz e szőlő, mit tegyen a kerttel
Csak ül magában, s lefelé néz
Válla meggörnyedt, két keze nehéz
Nem szid senkit, nem zsémbel mint szokta
Hirtelen tört meg, máról holnapra
Kedve is tört, bár van pénze, bora,
De nincs, s tán nem is volt soha
Ki mondta volna, hogy borítékolt bére
Nem lehet élete, egyetlen miértje
Lám rájött, s perel, régi önnönmaga ellen
Egymagában a padon, amelyen
Szegény öreg csak ül-ül,
Mint élt a világon, háborogva egyedül
2 hozzászólás
Jó ez a vers zsenál. (Azért kampányolok, mint most is, a folyamatos mondatok és központozás érdekében, bár eddig nem volt túl nagy sikerem vele..)
Kedves Szusi !
Köszönöm az érdeklődést, örülök, hogy tetszett.
Üdvözlettel, Zsenál