Édesapám megkért szépen
Térjek haza mindig épen,
Ne játsszak kint az úttesten
Veszélyes ez Budapesten
Akkor én még kis srác voltam
Veszélyekre nem gondoltam
Pocsolyában, térdig sárban
Játszottam a meleg nyárban
Ám egy szép nap, mikor éppen
Strázsa voltam játékképpen
Kézzel kellett törnöm diót,
Így szolgáltam a légiót
Egyszer, míg a héját törtem
Valamiért hátradőltem,
S ölemből egy fél perc alatt
A sok dió szerteszaladt
Mit tehet egy jó katona?
Teszi, amit kér a hona
Ezért aztán – igen bután,
Futottam a diók után
Nem látva e tettem végét
Elértem a járda szélét,
S rögtön le is léptem volna –
Ha egy mondat nem gátolna…
Apám szava volt, mi abban
Az utolsó pillanatban
Visszatartotta a léptem
S így az útra le nem léptem
Hazatérve elé álltam
Elmeséltem, hogyan jártam
Ő vigasztalt, amíg sírtam –
Megszólalni nem is bírtam
Azóta, hogy apám nincsen
S megőszült már néhány tincsem,
Esténként, bár nem vár haza –
Ma is óv még apám szava
13 hozzászólás
Szia! Nagyon jó kis vers, jók a rímek, dallama van, ritmusa, s a történet is nagyon kedves. Nekem tetszett! Andi
Köszönöm Andi!
Ismét és profi vers tőled!
Nagyon rendben vannak a rímek, és az egész vers felépítése komoly kidolgozottságra utal!
Gratulálok: A.
Köszönöm Angelface!
Örülök, hogy "szakmai" szemmel is megvizsgáltad. Jólesett ez a visszajelzés!
Vipera
Szia!
Nekem is nagyon tetszett! Még megnézem, hol köthetnék bele, de így első olvasásra teljesen rendben van 🙂
Köszi Inesita!
Számítok Rád a kötözködés terén is!
Vipera
Nagyon kedves vers. Édesapád iránti szereteted mélyen benne van. Gratulálok: Colhicum
Kedves Colhicum!
El kell haogy áruljak valamit. Az apukámat tényleg nagyon szerettem. Bár ez egy elképzelt történet csupán, ha megtörtént volna, bizosan így történt volna meg. A vers érzülete azonban teljesen jellemző a kapcsolatunkra, kár, hogy csak múlt időben mondhatom már…
Vipera
Kedves Vipera!
Át tudom érezni mindazt, amit írtál. A múlt idő nekem is az.:(
Szép a versed, egy kerek mesés történet, szinte idilli. De az ember az idillire emlékezik, mert boldog emlékekkel tud boldog lenni. Az utolsó versszak nagyon megható lett, ott adtad át igazán, hogy mivé is alakult ez a gyermeki tisztelet-félelem(hogy haragudni fog)-szeretet hármas -igazi szeretetté. Jó ilyet olvasni, mégha olyanról is szól, aki már nem lehet közöttünk.
H.
Kedves Hayal!
Valóban szépek az emlékeim a gyermekkoromról és apukámról is. Egy másik vers is készülőben van, mely szintén vele kapcsolatos!
Köszönöm kedves szavaid, és azt, hogy elolvastad!
Vipera
Kedves Vipera!
Igazán mély érzelmeket takar a versed. Ez mindig is egy jó témának számított, és ahogy te megragadtad, nagyon tetszett. Szép volt!
Köszönöm kedves szavaid Lily Allen!
Apukámról és a gyerekkoromról sokat tudnék írni. Minden olyan jó és szép volt, hogy el se hinnéd. Köszi az olvasást!
Vipera