Teraszomon járkál a selymes szellő,
ékesen fest a ropogó csontú pemzli.
Aranyhaját fésüli, bottal ropja,
e csodában elmélyül, ki kedvét leli.
Aztán laposakat pislog, hallgatag,
nagyokat ásít, majd leragad a szeme!
Olykor még fényével gyöngén cirógat,
majd elringatja mélabús őszi zene.
Ó, maradj még, ne menj el Aranyhajú,
hisz nem hullott még szűz hó, s a föld sem fagyos!
Bűvölj még, hintsd rám aranyos kincsedet,
rá ér még jönni az a zabos csahos!
2 hozzászólás
Kedves Zsuzsa!
Kiérzödik minden versedböl,mennyire szereted
a szép idöt!
“Ó, maradj még, ne menj el Aranyhajú,
hisz nem hullott még szűz hó, s a föld sem fagyos!”
Gratulálok:sailor
Legyn szep napod!
“Olykor még fényével gyöngén cirógat,
majd elringatja mélabús őszi zene.”
Kedves Zsuzsa!
Ismét kedves, szép őszi sorokat hoztál elénk. Tetszéssel olvastam.
Szeretettel: Rita 🙂