Aranyhalál

Tűzláng-szín ecsetek mázolnak az égre:
az avíttas, unalmas, tarka-fehér kékre
varázsfonalakat, elménket visszahúzva régre
és zárt szemünket felszabadulttá téve
megnyugtatják vándor lelkünket végre,
s ránk, mint gyermekükre néznek,
mert mikor reggelente megkésnek,
helyet hagynak egy sikoltó résnek,
melyen kíváncsi gyermekszemek lépnek
magas, vak fényébe a télnek
melyről föld-fogott vének mesélnek,
s híven isteni parancshoz, elégnek,
s akkor dallá törnek a fény-képek
Az égi lények ma engem is elértek:
aranyhalálom előtt még bénultan félek,
bár, mert jól éltem, tudom: fénnyé égek.