Félelem
reped a szégyenen,
lelkem sikolt
a sajgó sebeken.
Két árboc körülöttem
– éj fényén –
kín karján tekereg.
Az érzésnek vége lett.
Szél markolássza a vitorlákat,
a sötétség zátonya
megragad.
Hajóm nem talál utat,
sebes sodrásért kutat.
Jegesen hideg áramlat,
beleheli forró vágyamat,
s támad a rideg vonzalom,
arctalan báj,
arcátlan vágy, arcon talál.
Rossz alkalom!
Bensőmben játszik
a húrokon a marcangoló
fájdalom.
Ordító érzés!
Mily’ képlékeny negédes
végzés.
10 hozzászólás
Mily kedélyes a negédes! Arctalan bájjal jő, várja őt a nő!!! A sok ellentmondásos képből kikerekedik egy izgalmas vers. De nem sok a két árbóc egyszerre, ha egyre gondolunk?
Szia: én
Határozottan tetszik! Gratulálok!
macs
Meg fogja találni az utat a hajód, sőt az áramlat találja meg őt 🙂 Szép.
Kedves Sleepwell, aggódom Érted!
Valaminek nagyon "vége"-lett, kicsit szomorú a versed, és dühös is.
Persze már megszoktam, hogy néha igen nehéz Téged az alkotások alapján "elhelyezni":)), de remélem nincs baj.
Meg tán nem jól értelmezem a sorokat…most direkt ilyeneket írsz??:)))
De nagyon szép és gratulálok!
Üdvi: dp.
Nem kell aggódni, minden hajó megtalálja a maga sodrását, s a vitorla is belekapaszkodik a kis szellőbe 🙂
Nagyon köszönöm kedves macsi, Bödön, Tamás és Dini…mindig örülök, ha írtok nekem valamit:)
Ja és tölgyfából faragták a csónakom:)))___(((:
Szia!
A vers nagyon "hidegrázós", de olvastam a kommentedben, hogy azért "nem egészen úgy van az…" 🙂
Gratula! Gyömbér
Köszönöm szépen Gyömbér:)
Ezek a rímek, gondolatok! Á! Nagyon jó! Egyszerűen magával sodor, hidegrázós és közben az ember mégis akarja! Tetszett! Andika
Hát, nem akármilyen sodrása van a versnek!!!!
Nagyon tetszik
Köszi András, hogy itt jártál!:)