A fák alatt bolond árnyak zörögték
törve avart, és bokrok ágait,
hogy a hit, a sosemvolt öröklét
elmúlt, s hogy én magam se voltam itt,
csak párafolt egy lázas képzeletben,
sértettségében itt maradt kamasz
akit nem tör a száraz értelem, nem,
s a vágy hogy nem lesz újra ugyanaz
mégis saját, hűlt nyomomba hajtott,
s most itt vagyok megint a fénytelen
csönd alatt, a sehonnan szalajtott,
most itt vagyok… vagy ezt is képzelem,
már nem tudom, mi volt mi körbevitt,
vak hitem, hogy egyszer megtalálnak
törve avart, és bokrok ágait
a fák alatt zörögték balga árnyak.
14 hozzászólás
Kedves aLéb!
Nagyon tetszik a verset! Gratulálok, sokat mondó vers.
Köszönöm, hogy olvastál, Szabolcs!
aLéb
Ady versek hangulatát érzem soraidat olvasva…
Nagyon igényesen felépített, mély mondanivalóval.
Gratulálok, Judit
Judit, örülök, hogy itt jártál, örülök, hogy így képeződött le benned a vers hangulata.
aLéb
Kedves Béla!
Nagyon szépen megírt vers ez is… 🙂
Nekem Erdélyi József: Reggel című írása jutott eszembe róla.
Szeretettel olvastam: Tünde
Köszönöm szépen, Tünde.
aLéb
"sértettségében itt maradt kamasz… vak hitem, hogy egyszer megtalálnak…" Telve van csalódással ez a versed, aLéb. A kamaszok tervei. Ó, mi mindent szerettünk volna… "Már negyven éves vagyok és még kutyám sincs?" Egyik kedvenc mondatom egy filmből, talán láttad. Most erre emlékeztet versed, amikor a felnőttként elszámolnunk gyermek és fiatal mivoltunkkal.
Mindig másképpen olvaslak. :(( Most ez jött.
pipacs 🙂
Pipacs, az a jó, ha a vers tud a pillananyi érzéseidhez idomulni, ennek én nagyon örülök. Köszönöm, hogy itt voltál!
aLéb
Kedves aLéb!
Most itt vagy 🙂 s ehhez nem fér semmi kétség!
Tetszett ez az "Árnyjáték"!
Köszönöm, hogy olvasol, Dóra.
aLéb
Libabőrös lettem, míg olvastam! Megfoghatatlan és ott lüktet mégis minden benne, ami… Nagyon szép! Még nagyobb megtiszteltetés számomra, hogy megdicsérted legutóbbi versemet.
Kiskató, köszönöm szépen, hogy olvastad.
aLéb
Szia aLéb! 🙂
Azon gondolkodtam, hogy itt miért is ne hagyjak (kéz-láb)nyomot? 🙂 Hát hagyok, mert én is szoktam jó mélyen elmélkedni, tipegősen-bizonytalanul lépegetni… emberként. Amúgy a "hit" próbákat állít, de azért mégis létezik valahol, nem is kevés ez, sőőőt!. 🙂
A múlt tovatűnése magával hordozza az újakat, tehát "ugyanaz" sosem lesz a régi-mostani való. Ez a látszólagos viaskodás engem is elgondolkodtat, mert bennem is zajlanak dolgok.
A versed tán fikció, de életszerű, és azt is tudom, hogy a válasz mindig benned rejlik. 🙂
Szeretem megélni verseid, engem is jobbá formál mind. Legalábbis nagyon remélem. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Kankalin, nagyon örülök, hogy ide látogattál, és itthagytad a hsz-ed 🙂
Köszönöm, hogy emberinek érzed a verset, úgy gondolom, hogy ha őszinték vagyunk magunkhoz, a bizonytalanságainkat, útkereséseinket, és nosztalgikus álmainkat is fel kell vállaljuk, hiszen a mieink. Mi a fikció, mi a valóság, mi a múlt, a jelen, a jövő, annyi a kérdés :-)…
Nagyon közönöm, hogy úgy érzed, ad neked a versem, ez nekem nagy öröm.
aLéb