Ars poetica

Enyém és…

.A világ, a minden!
Csak ennyi kell nekem
Megírva jól legyen-

ez az én életem!
Jer te is énvelem.
Túl mind a Nincseken!

Megírva jól legyen
a vanban a kellben.
És örök igenjen.

Jó és Nagy s persze Szép-
műveim osszák szét!
Elfújja messzi szél?

Vigye csak távolba,
lelkekbe bedobja,
ez neki a dolga.

.Fogjon bár kőbilincs,
íratlan semmi sincs.
Nem kell, hogy rábólintson,
az, ki van, s az, ki nincs.

Eláraszt folyócska?
Mindírva mászom a
legnagyobb oromra.

Agyonlő katona?
Parancsba lett mondva.
Mindírok holtomba'.

Kínozzon fökd és ég,
sohasem költővég.
Mindírom-még, Még, MÉG…!…

Széjjelhull a testem?
Nem is kell ő nekem.,
mindír majd jólelkem.

.Lelkem is elszalad?-
semmi sem marad?
Mindírok… mindírok.

Mit műbe betettem,
viselje én nevem?
Ezt én nem kérhetem.

.Neve ez, – Így legyen!
Ezt viszont kö-ve-te-lem!
Sikerül ez nekem?

A mindenek…

.Megírom én őket.
Úgy is, ha nem jönnek.
Olvassák?! A bölcsek!
A kövek. A zöldek…

Olvasták, s ledöftek?
Műveim öröknek
és tovább, még többet!

Pennámból jön a szó.
Lehet, hogy nem való,
de lenne olyan jó!

Tedd meg te, olvasó!

Úgy is, ha… hull a hó!

Vagy repül a hajó

és nincsen télapó.?

Vasból van a faló,

jön Mindent Felfaló.

Tedd meg te, olvasó,
tehető-írható.

Mindennek a sorsa,
valója s a jója,
művem mind sorolja.

Mindenről mindenek
ahogyan kellenek,
művemben legyetek-

művemből igyatok
rátok nem szólhatok.
Ugye mind itt vagytok?

Láttok és hallotok?
Érzitek magatok?
Világba vágyjatok!

.Láttok és hallotok?
Azt is, hogy mi van ott?
Láttok mint vakondok?

.Érzitek magatok?
Kezetek, lábatok?
Mert vannak olyanok!

Világba vágyjatok!
Neki jót megadtok,
mást nem is mondhatok.

Higgyetek művemben.
Sohasem énbennem,
én is így cselekszem.

Kik vagytok-tudjátok.
Tilosra kell-átok.
Vigyáz a mű rátok.

Akartok belőle
kitörni, előre?
Hátra is. Ne körbe!

S gondoltok mindenre
semmit sem feledve.
(Mások is? Jó lenne.
Mindenki ezt tegye!!)

Magatok tegyétek
Legyetekj jólélek.
A világ-tiétek.

Vagytok a Jólélek.

A világ, a minden…
Megírtam … és igen!
Hiányzik semmi sem.

Az Igaz, a Kellem-
valósuld te, versem!
Operám… egyebem.

Én művem s a többi.
Belőle kijönni.
Létetek?-mű őrzi.

Művekből kigyertek,
minden a tietek,
pokolpr, églelkek –
örökre szépjenek.

Világba menjetek!
Visz'tek a műveket?
Akkor, ha kell nektek.

Meghalni? nem fogtok.
Ne legyen gondotok.
Nem vagytok oly dolog.

Művészlő démon ha
a művet orozza?
Berakja pokolba…
vagy talán máshova?

Diktátor dobálja
a művet máglyára,
megeszi a lángja?

Egy tündér elrejti?
Tündérvár övezi?
Nem leli meg senki?

A tenger sodorja
sötét, mély árkokba?
Nincs aki felhozza?

A Nincsen létezi?
Hisz biztos kell neki,
megkapja és ennyi?

Akkor is itt vagytok.
Itt lesztek, itt vagytok.
Önsaját magatok,

szívetek-agyatok,
csak a mű halandó,
mit megtesz-marad. Jó.

.A világ, a minden –
én írom és hiszem.
Ugyanígy te is, nem?

Nem?

Te mondod, hogy igen
és semmi más nincsen.
Megörül jó Isten.

Lám, fogod tolladat.
S Múzsa ad hatalmat.
Tovább nem zavarlak.