Ars poetica
Már arcomból fakad a rózsa,
már karjaim mint a fák ága
úgy kapaszkodnak a jövendő,
meg nem élt rögös útjaiba.
Mert most már fogadalom köt,
eskü alatt vallott hittel: a nemes,
a tiszta szó aránya!
És azt is hiszem hogy ilyenkor már
nem szabad, s a simogató szélnek,
és a virág-szeretkezésnek sem
lehet nemet mondani!
És ilyenkor már nem szabad
gondolni, talán a halálra sem.
Most már csak egyet lehet tenni,
az úton előre csak menni, menni
a bűzös repkények és kórók,
és süppedő szántások között!
Egyre csak mélyebbre menni,
barázdáról – barázdára, és mégis
ami a lényeg, végig a sírig,
hogy egyre igazabbul, és csak
egyre őszintébben!
*