Ahogy jönnek csak nézem
szemeim könnyektől féltem,
az utcán apró lábak lépnek
s közben lelkemet tépem,
szemükben nem látok mást
könyörtelen egyhangúság,
ki e világra szült éltet adva
átgondolta azt, mit vétett ?
eldobva, kisdedét elhagyva
éli a boldog, gondtalan életet
feladva ezzel minden csodát
mit gyermek egy életen ád,
szomorú szemek sorakoznak
könnycseppek rég nincsenek,
tekintetek járdára csapódnak
lehajtott fejek rémisztenek,
mit hoz majd nekik a pillanat
halljátok hát apró vágyamat,
mennyire szép lenne a világ
arcotokra huncut mosoly ülne
kis kezeteket szülők fognák
s minden vágyatok teljesülne,
………de ahogy jönnek csak nézem
szememben könnyektől telten………….
4 hozzászólás
Kedves Susanne!
Én átéltem, anno gyermekkoromban. Ha az elhagyott gyermekeket olyan emberek veszik körül, akkor azért mosoly is jön az arcukra. Tudom. Bár nekem is összeszorul a szívem mikor ilyen gyermekekkel találkozom. Nem régen volt benne részem amikor adományt vittünk a GYIVI-be. (Győri Ifjúság Védelmi Intézet) Bizony nagyon szépen megfogalmaztad, mennyivel szebb lenne a világ, ha minden gyermeket szerető szülők nevelnének fel. Érző szívre vall, hogy írtál róla.
szeretettel-panka
Kedves Panka !
Nagyon szépen köszönöm hozzászólásodat és dicsérő szavadat !
Meghatottak, amit láttam ! Tudom, hogy tudnak mosolyogni, de összeszorult a szívem, mikor megláttam őket !
szeretettel : Susanne
Kedves Susanne!
Az ilyen sorsokat látva valóban összeszorul az ember szíve. Szomorú hitelességgel adtad át a tehetetlen fájdalmat.
Tetszett.
Szeretettel:
Millali
Kedves Millali !
Igen fájdalmas egy érző embernek látni ezeket a gyermekeket, elgondolkoztatott kicsit….
Örülök, hogy itt jártál !
Szeretettel üdvözöllek : Susanne