Érzés:
Őrjítő fájdalom és kétségbeesés.
Nélküled, mondd, mihez kezdjek én?
Sírok, és nem múlik az érzés:
mikor már itthagytál, akkor kellenél.
Tudat:
Ugyanúgy hallom fülemben a hangodat,
szól hozzám – "szeretlek" – halk szavad.
Színtiszta, égető gondolat
suttogja nekem: már megadtad magad.
Álom:
Még mindig eljöveteledet várom.
Az ajtót lassan kulcsra zárod,
és nem félünk az éjszakától:
mert elragad minket az édes mámor.
Kérdés:
Az életem egy ekkora nagy tévedés?
Hiába volt hát minden féltés…
Megfulladok lassan, érzem én,
miért kellett e kegyetlen tőrdöfés?
Válasz:
Jutalmam e földön: határtalan bánat.
Kísértenek hálátlan árnyak,
mik elfojtják bennem a vágyat –
ezért marad szívem mindörökre zárva.
12 hozzászólás
Szia!
Az első két versszak tetszik a legjobban!
Tényleg??? De jó!!!! 🙂 Úgy örülök neki! De komolyan ám!
Jók ezek a kommentárok a versszakok elején… és a végső következtetés… hatásos
Szia szép vers! A verszakok elején lévő kommentárok nekem is nagyon tetszenek!:-D
Egészében tetszik. Az utolsó verszak különösen, mert szinte elhiszem, hogy véglegesen bezáródott valami…
Üdv.: András
Kedves Fiobacci, Stevee, és András!
Örülök, hogy tetszett, próbáltam mély érzéseket belevinni! Köszi!
Szép, ahogyan végig vezeted a gondolatot az érzéstől a válaszig. Meghatott nagyon. Gratulálok: Colhicum
Nagyon szépen köszönöm! Ez sokat jelentett most nekem!
Nagyon érzelmes a vers akárcsak az aki írta!
Nekem nagyon tetszett és remélem még sok hasonló jóval megörvendeztetsz minket!
Köszike! 🙂
Nagyon szép! fura a versszakok felépítése, de ettől még érdekesebb:)
Kedves purplemoon!
Köszönöm, hogy olvastál, és örülök, hogy érdekesnek találtad!