Neked folyton a mama hiányzott,
nekünk meg ismét te kellenél,
mérséklődjön fölöttünk az átok,
mely terhével annyi ember él.
Helyettünk kiálts ma levegőért,
ha már nyáron lehull a levél,
kő és beton város tüdejeként,
tiszta, igaz szóként mit sem ér!
Őszinte, megértő szóra vágyunk,
soraid közt élő gondolat
sorsunkra rímelve jó barátunk,
mikor lábunk nem lel jó talajt.
Segíts legalább a megértésben,
kedvünk kelő nappal mért sötét,
miért nem emelkedünk a fényben,
miért nem mindenkié a rét?
Haza-anyám, most kérdőre vonlak:
fiaid közt lehet édesebb?
Egy esélyt adj minden eltartódnak,
s gyógyuljon meg minden régi seb!
1 hozzászólás
Szia soltissimo!
Nekem tetsző, komoly mondanivalóval fűszerezett, szerkezetében is példás vers ez.
Örülök, hogy én olvashattam először.
A záró szakaszod ütős!
Köszönöm az élményt.
Szeretettel: Kankalin