Mikor a hegy ormótlan bája
nem hat rád, s a csoda is untat,
nem vagy kíváncsi színes tájra,
akkor válaszd az alagutat.
Mikor a sors nem elég kegyes,
veszélyt kerülni int a tudat:
leggyorsabb út csak az egyenes,
akkor válaszd az alagutat.
Mikor macskák sírnak mögötted,
hegytetődön száz kutya ugat,
egérbarátod űzi el tömeg,
akkor válaszd az alagutat.
Mikor az idő sasként repül,
lóerővel száguld a nyugat,
s te csak szamárháton, egyedül…
akkor válaszd az alagutat.
8 hozzászólás
Kedves Csaba!
Már sokszor észrevettem,mennyivel más szemmel nézi, egy alföldi, síksági ember a hegyeket, az egész természetet, itt a hegyek között. Nekem a több mint negyven év után, még itt lenn, az úgynevezett, lapos svájcban, még valahogy elbirom, habár itt is nagyon zavar, hogy ritka az amikor egy kilóméterre ellátsz, de fenn a hegyek között, az nekem egy valóságos börtön. Az alagutakat, amelyikekböl itt rengeteg van, ha csak alkalom adódik rá kikerülöm, de sokszor ez lehetettlen.Több felé, mint Teszinbe is télen nem megyek, mert a hágó le van zárva, a 16 kikóméteres alagút pedig a számomra egy horror.
Ezek a gondolatok fogtak el aversed olvasásákor.
üdv Tóni
Köszönöm észrevételeidet, Tóni. Igen, sejtem, hogy arrafelé még inkább bezártnak érzed magad, a hegyek között. Ember válogatja. Míg Petőfi is az Alföldön érezte magát szabadnak, addig vannak, akiknek az otthonuk a hegyek-völgyek váltakozása. Jómagam a Bükkben élek, egy kis községben, amely "zsáktelepülés", mivel völgyben fekszik, erdők és távolabb szántóföldek övezik. Én csak itt érzem és éreztem is magamat otthon.
Köszönöm, hogy olvastál.
kedves Csaba!
Csak annyit szeretnék még hozzátenni, azt hogy hol születünk, nem mi választjuk, Hogy hol élün, egy bizinyos százalékban igen, de legtöbbször a sors szabja meg, hogy hova kerülünk. Én sem azért élek itt mert én választottam. Akkor az éhség űzött el otthonrol, ha még csak én éheztem volna, talán még otthon is maradtam volna, de feleségem,és ami a legborzasztóbb vol, két kicsi gyermekünk is éhezet. És utánna csak a sors intézkedett: Egy év, még egy év, most elkezte itt az iskolát, most a másik is, kiképzésre mentek, nem akartak vissza menni, akkor mi sem, megesküdtek, családot alapitottak, végre jött a régen várt unoka, mi megöregedtünk, otthon a rokonok meghaltak, és mi még mindig itt vagyunk. Alfred Polgár írta: Az idegen számunkranem vált otthonná, de az otthon idegen lett. Ez, sajnos nem választás volt. De nem panaszkodni akartam,csak azt,hogy megérts…
üdv Tóni
Én nagyon is megértelek! Talán mást szűrtél le a kommentemből? 🙂 Sebaj. Én nem a hazaszeretetről, vagy hasonlókról írtam, csupán arról, hogy van, aki a hegyek között érzi magát otthon. Én szeretem az erdőt, a meredek hegyoldalakat, lepillantani a tetejéről, stb.
Kedves Csaba!
Úgy látszik, mi megértjük egymást, de valahogy mégis mást írunk le.Én se a hazaszeretettre gondoltam, arra csak akkor gondoltam,amikor a válaszodat olvastam. Amit és mondani, vagyis leírni szerettem volna, csak valahogy ellent mondani annak a kér szónak amit írtál: Ember válogatja. Csak annyit, hogy nekem nem vol lehetőségem a válogatásra, de őszintén megmondva, most lenne a hazamenésre, és mégis maradok.
üdv Tóni
"Ember válogatja" – én nem arra értettem, hoyg az ember mit "választ", hanem hogy minden ember más, minden embernek más jelenti az otthont, minden ember más, mindenkinek más az ízlése! Én erre gondoltam.
Szia!
Az alagút tulajdonképpen a megszokott, a hétköznapi elhagyása, valami új, ami megcsömörlöttségünkben is alternatívát jelent. Újszerű megközelítés.
Szeretettel: Rozália
Köszönöm, Rozália! Igen, lehet újdonság is, vagy kiskapu, vagy menekülési út, vagy gordiuszi csomó elvágása, stb.